Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 1154

2016. szeptember 10-11-én Újszászon rendezték a lábtoll-labdázók között az év legnehezebb versenyeként számon tartott Újszász Kupát, amelyen 86 versenyző lépett pályára. A sok versenyző, a hét versenyszám nagyon sok mérkőzést hozott. A maratoni küzdelem az első nap a csapat és az egynemű párosok után a vegyes párossal a hajnali órákban fejeződött be. A fárasztó első nap után az egyénikben már kevesebben indultak.

Az előzetes esélylatolgatás során a férfi számokban és a vegyes párosban négy újszászi, a nőknél három nagykanizsai első helyezésre tippeltek a szakértők. Tévedtek. A kanizsaiak nyertek négy, az újszásziak három számot. Már az első döntőben borult a papírforma. Az újszásziak magyarországi versenyeken két és fél éve veretlen Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású egysége érthetetlen módon betlizett. Az első játszmában még játszmalabdájuk volt, amit kihagytak, a második szettre aztán teljesen szétcsúsztak. (22-20, 21-15). A második számú újszászi csapat Takács Zoltán vezetésével jó játékkal elcsípte a harmadik helyet. A párosban már jobban figyeltek a hazaiak. Nyert a ranglistavezető Herczeg Gábor, Tóth Gábor duó, 2. Lakatos Zoltán, Takács Zoltán, 3. Becskereki Sándor, Kézér Zsolt. Kézér Zsolt a nagykanizsaiakkal a négy közé jutásért játszott mérkőzés utolsó pontjainál megsérült, de sérülten is sikerült az elődöntőbe jutniuk.

A nőknél Nagykanizsa magabiztosan nyerte a csapatversenyt az Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Vágó Henriett összeállításban játszó újszásziakat 2-0-ra verve a döntőben. A párosban a nagykanizsai Kunics Réka, Morvai Noémi végzett az első helyen. A többi dobogós helyezést a hazaiak gyűjtötték be. 2. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, 3 Győrfi Barbara, Vachal Krisztina és Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, akik a cserszegtomajiak ellen 14-20-ról 24-22-re fordítva érték el a dobogót.

A hajnalban lejátszott vegyes páros fináléban Újszász két legjobb játékosa, Herczeg Gábor és Tóth Gábor, valamint az Ézsiás nővérek, Kitti és Fanni néztek farkasszemet. A Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti kettős nyert, de akár fordított is lehetett volna az eredmény, mert a harmadik játszma 19-19 után dőlt el.

A második napon az előző nap fáradalmaival a lábakban az egyénikben küzdöttek a versenyzők. A férfiaknál két meglepetés is volt. Az egyik az ifjúsági korú Suki József bronzérme, aki élete első felnőtt érmét szerezte, a másik a ranglistavezető Tóth Gábor bronzérme, aki a nagykanizsai Farkas Balázstól szenvedett váratlan vereséget. Farkast aztán Herczeg Gábor lesöpörte a pályáról és három első és egy második helyezéssel ő nyerte az Újszász Kupát. (Duplán sajnálhatja az elbukott csapatversenyt.) A női egyéniben Kunics Réka volt a legjobb, a kupát is ő vitte haza. Vachal Krisztina harmadik helyezéssel tette teljessé az újszászi éremkollekciót.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János, ifj. Fehér János és Fehér Judit

 

Újszász Kupa az Aktív Rádióban

 

 

Eredmények

Női csapat (13): 1. dr. Farkas Martina, Kunics Réka, Morvai Noémi, Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE), 2. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), döntő: 21-14, 21-17, 3. Horváth Orsolya, Németh Barbara, Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE). További újszászi eredmények: 4. Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória, 5. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina, 7. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Brigitta, 8. Dobozi Boglárka, Kenyeres Lívia, Lakatos Daniella, Szacskó Ágota, 10. Frankó Katalin, Gulyás Adrienn, Kovács Evelin, Kurdi Krisztina, 11. Földi Nikoletta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka, 12. Bakóné Tánczos Krisztina, Bata Krisztina, Fehér Judit, 13. Bakó Lili, Konka Tímea, Móra Mercédesz, Tóth Kitti

Női páros (22): 1. Kunics Réka, Morvai Noémi (Nagykanizsa ZSE), 2. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE), döntő: 21-14, 21-13, 3. Győrfi Barbara, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE) és Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet (Újszászi VVSE), 6. Vágó Henriett, Viola Vivien, 7. Farkas Lilla, Kaszonyi Viktória

Női egyéni (16): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 21-6, 21-18, 3. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE) és Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 5. Kovács Brigitta, 6. Joó Anett

Férfi csapat (12): 1. Lukács Márton, Huszár Emil, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), 2. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), döntő: 22-20, 21-15, 3. ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Takács Zoltán (Újszászi VVSE), 5. Gajdos Tibor, Harsányi Zoltán, Tóth Gergő, 6. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József, 8. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán, 11. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik, 12. Galambos László, Kenyeres Krisztián, Rab Alexander

Férfi páros (17): 1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Lakatos Zoltán, Takács Zoltán (Újszászi VVSE), döntő: 23-21, 21-18, 3. Becskereki Sándor, Kézér Zsolt (Újszászi VVSE) és Baranyai Benett, Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE), 8. Molnár Gergő, Suki József
Férfi egyéni (22): 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 2. Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-11, 21-9, 3. Suki József (Újszászi VVSE) és Tóth Gábor (Újszászi VVSE)

Vegyes páros: 1. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE), 2. Tóth Gábor, Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE), döntő: 19-21, 21-16, 21-19, 3. Baranyai Benett, Morvai Noémi és Lukács Márton, dr. Farkas Martina (mindkettő Nagykanizsa ZSE), 6. Takács Zoltán, Lakatos Daniella, 7. Becskereki Sándor, Győrfi Barbara

 

Lábtoll-labda: Kunics és Herczeg nyerte az Újszász Kupát

Két nap alatt 36 órát lábtoll-labdázott a 86 résztvevő az év legnehezebb versenyének tartott Újszász Kupán, amelyen a két nap alatt a sportág mind a hét versenyszámát megrendezték. A korábbi versenyeken a férfi számokat rendszeresen az újszásziak nyerték. Részben most is így történt, de a királykategóriát, a csapatversenyt két és félévi veretlenség után elbukták. A nőknél szokás szerint a Nagykanizsa ZSE vitt mindent. Újszász és Nagykanizsa mellett a Pusztaszer PISZE SE tudott három érmet szerezni.

Az Újszász Kupát az egyénileg legeredményesebb versenyzők – Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) három első és egy második helyezés és Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE) három első és egy nyolcadik helyezés – nyerték.

Forrás: index.hu

 

Újszász Kupa
Újszász, 2016. szeptember 10-11.
5 egyesület 86 versenyző
  Női csapat (13)  
1. Dr. Farkas Martina, Kunics Réka, Morvai Noémi, Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
2. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
3. Horváth Orsolya, Németh Barbara, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
4. Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
5. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
6. Gyalog Csenge, Sillinger Zsanett, Szrapkó Sára, Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
7. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
8. Dobozi Boglárka, Kenyeres Lívia, Lakatos Daniella, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
9. Honti Lívia, Lőrincz Bettina, Molnár Laura Tápióbicske ST
10. Frankó Katalin, Gulyás Adrienn, Kovács Evelin, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
11. Földi Nikoletta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
12. Bakóné Tánczos Krisztina, Bata Krisztina, Fehér Judit Újszászi VVSE
13. Bakó Lili, Konka Tímea, Móra Mercédesz, Tóth Kitti Újszászi VVSE
  Női páros (22)  
1. Kunics Réka, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
2. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
3. Győrfi Barbara, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
5. Horváth Orsolya, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
6. Vágó Henriett, Viola Vivien Újszászi VVSE
7. Farkas Lilla, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
8. Sillinger Zsanett, Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
9. Dr. Farkas Martina, TukszárZsófia Nagykanizsa ZSE
10. Dobozi Boglárka, Kenyeres Lívia Újszászi VVSE
11. Ézsiás Zsófia, Diós Letícia Újszászi VVSE
12. Gyalog Csenge, Szrapkó Sára Cserszegtomaji SK
13. Földi Nikoletta, Joó Anett Újszászi VVSE
14. Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
15. Lakatos Daniella, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
16. Bata Krisztina, Csák Vivien Újszászi VVSE
17. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
18. Frankó Katalin, Kovács Evelin Újszászi VVSE
19. Bakóné Tánczos Krisztina, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
20. Móra Mercédesz, Tóth Kitti Újszászi VVSE
21. Honti Lívia, Molnár Laura Tápióbicske ST
22. Bakó Lili, Konka Tímea Újszászi VVSE
  Női egyéni (16)  
1. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
2. Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
3. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
5. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
6. Joó Anett Újszászi VVSE
7. Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
8. Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
9. Lakatos Daniella Újszászi VVSE
10. Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
11. Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
12. Szacskó Ágota Újszászi VVSE
13. Móra Mercédesz Újszászi VVSE
14. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
15. Kovács Evelin Újszászi VVSE
16. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
  Férfi csapat (12)  
1. Lukács Márton, Huszár Emil, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
2. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Újszászi VVSE
3. Ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Takács Zoltán Újszászi VVSE
4. Farkas Balázs, Horváth Gergő, Baranyai Benett Nagykanizsa ZSE
5. Gajdos Tibor, Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
6. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József Újszászi VVSE
7. Németh Mátyás, Pigler Tamás, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
8. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
9. Farsang András, Farsang Imre, Nagy Mátyás Cserszegtomaji SK
10. Árvai Milán, Lőrincz Tamás, Nagy Máté Tápióbicske
11. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik Újszászi VVSE
12. Galambos László, Kenyeres Krisztián, Rab Alexander Újszászi VVSE
  Férfi páros (17)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
.2. Lakatos Zoltán, Takács Zoltán Újszászi VVSE
3. Becskereki Sándor, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
4. Baranyai Benett, Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
5. Farsang András, Farsang Imre Cserszegtomaji SK
6. Lukács Márton, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
7. Horváth Gergő, Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
8. Molnár Gergő, Suki József Újszászi VVSE
9. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
10. Németh Mátyás, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
11. Kanalas Renátó, Gajdos Tibor Újszászi VVSE
12. Bolyós József, Tamás Patrik Újszászi VVSE
13. Pigler Tamás, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
14. Kovács Márton, Molnár Dániel Újszászi VVSE
15. Lőrincz Bettina, Nagy Máté Tápióbicske ST
16. Árvai Milán, Lőrincz Tamás Tápióbicske ST
17. Galambos László, Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
  Férfi egyéni (21)  
1. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
2. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
3. Suki József Újszászi VVSE
4. Tóth Gábor Újszászi VVSE
5. Takács Zoltán Újszászi VVSE
6. Farkas Balázs Újszászi VVSE
7. Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
8. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
9. Ifj. Fehér János Újszászi VVSE
10. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
11. Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
12. Sebők Roland Újszászi VVSE
13. Molnár Dániel Újszászi VVSE
14. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
15. Farsang András Cserszegtomaji SK
16. Kovács Márton Újszászi VVSE
17. Nagy Mátyás Újszászi VVSE
18. Farsang Imre Cserszegtomaji SK
19. Németh Mátyás Pusztaszer PISZE SE
20. Rab Alexander Újszászi VVSE
21. Tamás Patrik Újszászi VVSE
  Vegyes páros (22)  
1. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
2. Tóth Gábor, Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
3. Baranyai Benett, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
4. Lukács Márton, dr. Farkas Martina Nagykanizsa ZSE
5. Horváth Gergő, Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
6 Takács Zoltán, Lakatos Daniella Újszászi VVSE
7. Becskereki Sándor, Győrfi Barbara Újszászi VVSE
8. Huszár Emil, Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
9. Bolyós József, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
10 Bábosik Ádám, Kovács Evelin Újszászi VVSE
11. Németh Mátyás, Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
12. Farsang András, Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
13. Lakatos Zoltán, Földi Nikoletta Újszászi VVSE
14. Tamás Patrik, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
15. Farsang Imre, Gyalog Csenge Cserszegtomaji SK
16. Nagy Máté, Sillinger Zsanett Cserszegtomaji SK
17. Pigler Tamás, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
18. Rab Alexander, Tóth Kitti Újszászi VVSE
19. Gajdos Tibor, Bata Krisztina Újszászi VVSE
20. Becskereki László, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
21. Simon Márk, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
22. Kovács Márton, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.